Ajándék önmagunknak…

A mai világban sajnos a közöny mindennapos embertársaink iránt. A minap mégis kellemesen csalódtam.
A belvárosban hömpölygő tömegben próbáltam a metróhoz vezető zebrához jutni, mikor észre vettem egy vak embert, aki tétován szorongott az emberek között. Máris célzottan felé vettem az irányt, hogy segítsek neki, de nem voltam egyedül, mert egyszer csak többen is felé indultak. Végül egy fiatal lány érte el előbb és segítette át a zebrán.
Mosolyogtam. Jól esett, hogy vannak emberek, akikben még működik a jó érzés. Később a metró bejáratánál kaptam a másik jó érzésimpulzust, mikor egy metró dolgozó fogta karon és vezette egyenesen le a vágányig. Ott ácsorogtunk és mikor befutott a szerelvény, nekem is jutott egy kis szerep az életében, mert én léphettem hozzá azzal, hogy szép jó reggelt kívánok, segíthetek beszállni? Örömmel fogadta. Felszálltunk és sikerül ülőhelyhez is vezetni. Az úton végig mosolygott. Én is mosolyogtam. Mindkettőnkben kellemes érzések keringtek. Segítettem leszállni neki és miután elköszöntünk egymástól, tovább ment, hogy másoknak is lehetőséget adhasson arra, hogy önmaguk által kellemes érzéseket tudjanak lopni a saját szívükbe.